Sólyom: mielőbb új kormány kell

Infostart
2006. január 26. 18:53
Magyarországnak az az érdeke, hogy az április 9-i választások után mihamarabb megalakuljon az országgyulés, és az új kormány - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjújában. A parlamenti pártok ezzel egyetértenek, mert szerintük is mielőbbi államháztartási reformra van szükség. Gál lldikó összefoglalója.

Magyarországnak az az érdeke, hogy az április 9-i választások után mihamarabb megalakuljon az országgyűlés, és az új kormány - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjújában. A parlamenti pártok ezzel egyetértenek. Szerintük is mielőbbi államháztartási reformra van szükség.

Sólyom László köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjújában úgy fogalmazott: az ország helyzete megköveteli, hogy a választásokat követően minél előbb megalakuljon az országgyűlés, felálljon a kabinet, és hozza meg az elkerülhetetlen gazdasági, főleg az államháztartást érintő intézkedéseket.

Az államfő hangsúlyozta: az a tény, hogy az Európai Unió szeptemberig adott haladékot az euró bevezetéséhez szükséges, a magyar gazdaságot felzárkóztató program újrafogalmazására, csak erősítette a választás időpontjának mihamarabbi kiírását.

A parlamenti pártok egytől-egyig osztják Sólyom László álláspontját. Az MSZP elnöke bő egy hete mondta azt, hogy pártjában megvan az elkötelezettség a nagy ellátórendszerek reformjának megkezdéséhez. Közölte: a kormány megalakulása utáni napon hozzá kell kezdeni az államháztartás, a közigazgatás átalakításához, és az egészségügy reformjához.

A Fidesz szóvivője szerint május végén felállhat az új országgyűlés, és a kormány, ami azért is fontos, mert még a szabadságolások előtt tud érdemi döntést hozni a kabinet és a Ház. A politikus az InfoRádiónak hangsúlyozta: az új kormánynak mindenképpen első dolga kell hogy legyen a költségvetés helyzetének áttekintése.

Nemrég Tölgyessy Péter arról beszélt az InfoRádióban: hatékonyabbá kell tenni a közigazgatást. Az adócsökkentési tervekről szólva kijelentette: a piacok nem örülnek a választások utáni radikális adócsökkentésnek.

Bence György filozófus pedig azt mondta: a mostani kampányban először van szó olyan kérdésekről, amelyek egy demokráciában napirenden vannak. Most elsősorban adókról, munkahelyekről, költségvetésről és vállalkozásokról van szó, a nemzetépítést érintő kérdések viszont elmaradnak ezek mögött.

Az országgyűlési választás április 9-én lesz. A második forduló lebonyolítását követően, és a hivatalos választási eredmények kihirdetése után az Országos Választási Bizottság egy hét jogorvoslati időt ad. A köztársasági elnök ezután összehívja az országgyűlés alakuló ülését.

A miniszterelnököt egyszerű többséggel választja a Ház. Az államfő ezután beiktatja a kormányfőt, majd a miniszterelnök javaslatot tesz a tárcavezetői posztok betöltőire. A kormány formálisan akkor alakul meg, ha az államfő beiktatja a minisztereket, és az országgyűlés elfogadja a kormányprogramot.

A kabinetnek a választási eredmény kihirdetése után legkésőbb 40 nappal meg kell alakulnia, különben a köztársasági elnöknek új választást kell kiírnia.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sólyom László az új kormányról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást