eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

A minisztérium sem tudja, hol lehet majd tanári diplomát szerezni

Nem lehet tanári diplomát szerezni a felsőoktatási rendszer első szintjén, a hároméves alapképzésben. Aki tanár akar lenni, annak a szakterületének megfelelő alapszak után mesterszakon kell továbbtanulnia. Ezekről viszont még semmi nem lehet tudni.

A tanító- és óvóképzők rendszere nem változik. Aki ilyen főiskolára jelentkezik, az már a végzés után elhelyezkedhet. Tanárként viszont nem lehet munkát vállalni az alapképzés elvégzése után - mondta az InfoRádiónak az oktatási miniszter főtanácsadója.

Gönczi Éva elmondta: aki például történelemtanár akar lenni, annak történelem alapképzésre kell beadnia február 15-ig a felvételi lapját.

Az alaptárgyát ki kell egészítenie egy kisebb szakkal, majd mesterképzésre kell jelentkeznie, ahol megszerzi a tanári végzettséget, és kreditet szerez az alapszakjából és a kiegészítő szakjából is. Így két szakos tanárként vállalhat munkát.

A főtanácsadó elmondta azt is: még csak most készül az a miniszteri rendelet, amely meghatározza a mesterképzés követelményeit. Ezt pedig egyeztetni kell az akkreditációs bizottsággal is. Így még nem lehet tudni, hogy melyik intézmények felelnek majd meg az elvárásoknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×