Csak idő kérdése volt a robbanás

Infostart
2006. január 25. 19:20
Vádemelési javaslattal zárta a nyomozást a rendőrség a másfél évvel ezelőtti törökbálinti robbanás ügyét. A hatóság szerint a raktárakat bérlő Pyro-Technik Kft. vezetőit terheli a felelősség a 3 ember halálát okozó detonációért. A cég szerint koncepciós eljárás folyik ellenük.

A kft. törökbálinti telephelye 2004. augusztus 5-én robbant be, a balesetben hárman haltak meg, 11-en pedig megsérültek.

A detonáció akkor következett be, amikor az alkalmazottak nagyobb mennyiségű, úgynevezett durranó petárdát gyártottak a telephelyen.

A hatóságok tudták, hogy robbani fog, mégsem hibáztak

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója az InfoRádióban szakértői véleményekre hivatkozva azt mondta, hogy a robbanást valószínűleg dörzsölés, ütés, ejtés vagy pedig a raktárban lévő magas hőmérséklet váltotta ki.

Szabó Jenő hozzátette: az egykori Mechanikai Művek területét bérlő cég jogellenesen tartotta fenn a telephelyet, szabálytalanul tárolta a veszélyes anyagokat és nem tartotta be az alapvető tűzvédelmi előírásokat sem.

A hatóságok tudtak a szabálytalanságokról, mégsem lehet őket hibáztatni, mert mindegyik szerv törvénysértően járt el – tette hozzá Szabó Jenő.

Az ezredes úgy fogalmazott: tudható volt, hogy robbanni fog a raktár, csak idő kérdése volt, mikor.

Feketelőpor robbant a raktárban

A cég négy vezetőjét több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel és robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítja a rendőrség.

A Pest Megyei Rendőr–főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője Csapi Balázs szakértői vizsgálatokra hivatkozva azt mondta: több száz kilogramm feketelőpor robbant Törökbálinton.

Koncepciós eljárás?

A Pyro-Technik Kft. vezetői szerint koncepciós eljárás részesei, a konkurenciaharc áldozatai lettek. A cég vezetői a rendőrség sajtótájékoztatója előtt újságíróknak azt mondták: merényletet követtek el ellenük.

Szerintük ezt bizonyítja az általuk végeztetett igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredménye is. A rendőrség viszont az idegenkezűséget már a nyomozás elején kizárta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást