Ombudsman: több embert lehetne megmenteni transzplantációval

InfoRádió / MTI
2006. január 24. 12:36
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint sem törvénysértést, sem etikai vétséget nem követ el az orvos, ha nem kéri a hozzátartozók hozzájárulását az elhunyt szerveinek, vagy szöveteinek átültetés miatti eltávolításához.

Lenkovics Barnabás állásfoglalásában úgy fogalmaz: az orvosnak csak az elhunyt kiskorú törvényes képviselőjével szemben van ilyen kötelezettsége.

Az ombudsman azután adott ki közleményt az ügyben, hogy az első hazai élődonoros májátültetéssel összefüggésben az érdeklődés középpontjába került a szerv- és szövetátültetés gyakorlata.

Lenkovics Barnabás felhívja a figyelmet, hogy a hozzátartozói engedély hiánya miatt sok szervre váró beteg hal meg Magyarországon.

Az InfoRádióban január 18-án a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke közölte: sem tüdőátültetés, sem vékonybél-transzplantáció nem végezhető Magyarországon, pedig az orvosi szakértelem és a tárgyi feltételek megvannak hozzá.

Néhány millió forintos műszervásárlásra lenne szükség ahhoz, hogy Magyarországon is el lehessen végezni ezeket a beavatkozásokat - tette hozzá Szenohradszky Pál.

A társaság elnöke elmondta: 50 százalékkal lehetne növelni az átültetések számát, ha több kórház jelentene donort.

Ehhez azonban szükséges lenne javítani a kórházak műszerezettségén, enyhíteni az orvoshiányt, különösen az intenzív osztályokon, a donorok jelentésére pedig több koordinátort alkalmazni – tette hozzá.

A Hungarotransplant Kht. ügyvezető igazgatója az InfoRádióban azt mondta: a magyar kórházaknak csak a fele tesz jelentést donorról; az intézményekben ugyanis sokszor nincs meg az infrastrukturális háttér ahhoz, hogy időben kivegyék a szervet, azt elszállíttassák, és mindezt összehangolják a beültetéshez szükséges műtéttel.

Több szerv kivételénél bonyolult szervezésre van szükség, mert az egyes szervek kivételét más-más orvoscsoport végzi, de egyszerre kell dolgozniuk – tette hozzá Borsi József.