A Fidesz idén megkezdené a 14. havi nyugdíj bevezetését

InfoRádió / MTI
2006. január 21. 11:48
Még ebben az évben megkezdődhet a 14. havi nyugdíj fokozatos bevezetése a Fidesz szerint.

A nagyobbik ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese a Fidesz elnökének pénteki álláspontját megerősítve az InfoRádióban elmondta: a járulékok tíz százalékpontos csökkentésével több ezer új munkahely jöhet létre, ami megteremtheti a 14. havi nyugdíj bevezetésének lehetőségét.

„Több munkahely (…) egyenlő több nyugdíjjal, illetve 14. havi nyugdíjjal” – jelentette ki Rogán Antal.

Emlékeztetett arra, hogy 1998 és 2002 között a munkát terhelő adók csökkentése növelte a társadalombiztosítási alapok bevételét.

A munkát terhelő adók csökkentése egy éven belül 120 ezer új munkahelyet teremt, gyorsítja a növekedést. Ennek eredményeként 2006 és 2010 között fokozatosan be lehet vezetni a 14. havi nyugdíjat – tette hozzá.

Orbán Viktor a Fidesz pénteki egri nagygyűlésén azt mondta, hogy 600 ezer új munkahely jöhetne létre, ha a 10 százalékpontos járulékmérséklés eredményeként minden családi vállalkozó akár csak eggyel több embert tudna foglalkoztatni.

Úgy vélte: az új munkahelyek révén befolyó társadalombiztosítási bevételek fedeznék a csökkentés miatt kieső forrásokat.

Nyakó István, az MSZP szóvivője úgy fogalmazott: a munkaadói társadalombiztosítási járulék tíz százalékpontos csökkentése 650 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek.