MSZP: korai az egyeztetés

Infostart
2006. január 20. 20:50
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint egyelőre korai négypárti egyeztetést tartani az Országos Választási Bizottság pártdelegáltjairól.

Lendvai Ildikó elmondta: megvárják, amíg a belügyminiszter felkéri a pártokat a delegáltak megnevezésére, ezután tárgyalnának a választási bizottság összetételének elveiről és gyakorlatáról.

A Szabad Demokraták Szövetsége csütörtökön kezdeményezett négypárti egyeztetést az ügyben.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője és Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke is azt közölte: nem akarnak új küldötteket delegálni. Hasonlóan nyilatkozott az SZDSZ nevében Horn Gábor ügyvivő is.

A választási eljárásról szóló törvény értelmében az Országos Választási Bizottság öt tagját és a póttagokat az Országgyűlés választja meg, személyükre - a pártok javaslatait figyelembe véve - a belügyi tárca vezetője tesz javaslatot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A választás idõpontja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Választási idõjárás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást