eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Megkezdődött a helikopterek dokumentációjának átadása

Megkezdte a légi mentéssel összefüggő dokumentumok átadását az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) a mentőhelikoptereket eddig üzemeltető BASe Kft. - közölte az egészségügyi miniszter.

Rácz Jenő elmondta: az átadás-átvétel 10 napon belül zárul le, ezután az OMSZ kht.-je, amely már rendelkezik a megfelelő légügyi jogosítványokkal, megkezdheti a légi mentőszolgáltatást.

Az egészségügyi tárca vezetője hozzátette, hogy Franciaországból elindították haza azt a két mentőhelikoptert, amely nagyfelújításon esett át az elmúlt napokban.

Rácz Jenő szólt arról is, hogy az állam, illetve a mentőszolgálat számára hátrányos volt a BASe Kft.-vel kötött szerződés.

A cég polgári pereket indított az Országos Mentőszolgálat ellen, mivel szerinte jogtalanul bontották fel a légi mentés működtetéséről szóló megállapodást.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×