Több szerv érkezhet Magyarországra?

InfoRádió / MTI
2006. január 18. 18:42
A jelenleginél kedvezőbb csatlakozási feltételekről tárgyal február elején az egészségügyi miniszter az Eurotransplant nevű szervezet vezetőivel.

A tárca vezetője a kormányülés után elmondta: a mostani szabályok előnytelenek Magyarország számára, mert több szervet vinnének ki az országból, mint amennyi érkezne.

Rácz Jenő hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a vesebetegek, a sürgős szervátültetésre várók és a gyermekek felkerülnének a nemzetközi várólistára.

A csatlakozás másik feltételéül szabnák, hogy legalább annyi szerv érkezzen Magyarországra, mint amennnyit kivisznek az országból.

Tüdőátültetés csak Bécsben

Sem tüdőátültetés, sem vékonybél-transzplantáció nem végezhető Magyarországon, pedig az orvosi szakértelem és a tárgyi feltételek megvannak hozzá – mondta el az InfoRádióban a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke.

Szenohradszky Pál szerint – az Egészségügyi Minisztérium engedélyén kívül – néhány millió forintos műszervásárlásra lenne szükség ahhoz, hogy Magyarországon is el lehessen végezni ezeket a beavatkozásokat, pedig a szakértelem és a műtők alapfelszereltsége adott.

A Magyar Transzplantációs Társaság elnöke a szervátültetés általános magyarországi helyzetéről azt mondta, hogy a beavatkozások számát tekintve Magyarország az európai középmezőnyben van.

Szenohradszky Pál szerint 50 százalékkal lehetne növelni az átültetések számát, ha több kórház jelentene donort.

Ehhez azonban fejleszteni kell a kórházak műszerezettségét, enyhíteni az orvoshiányt, különösen az intenzív osztályokon, a donorok jelentésére pedig több koordinátort kell alkalmazni – tette hozzá.

A Hungarotransplant Kht. ügyvezető igazgatója az InfoRádióban azt mondta, hogy a magyar kórházaknak csak a fele tesz jelentést donorról.

Ennek magyarázata az, hogy az intézményekben sokszor nincs meg az infrastrukturális háttér ahhoz, hogy időben kivegyék a szervet, azt elszállíttassák, és mindezt összehangolják a beültetéshez szükséges műtéttel.

Több szerv kivételénél bonyolult szervezésre van szükség, mert az egyes szervek kivételét más-más orvoscsoport végzi, de egyszerre kell dolgozniuk – tette hozzá Borsi József.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szervátültetés - összefoglaló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást