Szigorítani kellene a fogyasztóvédelmi törvényt

Infostart
2006. január 16. 12:43
Az év végi szaloncukor botrány megmutatta, hogy nem teljesül maradéktalanul az alkotmányban rögzített egészséghez való jog - jelentette ki az InfoRádióban az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese. Takács Albert szerint ezért a fogyasztóvédelmi törvényt szigorítani kellene.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese elmondta: a kólibaktériummal szennyezett szaloncukor ügyében szembekerült egymással az alkotmányban szereplő, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog és a fogyasztóvédelmi törvény.

Előbbi alapján indokolt lett volna a termék nevét nyilvánosságra hozni, a fogyasztóvédelmi törvény ezt azonban csak akkor teszi lehetővé, ha komoly egészségkárosodás fenyeget – tette hozzá Takács Albert az InfoRádióban.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese azt javasolja, hogy a fogyasztóvédelmi törvény világosan rendelkezzen arról, hogy az embereknek joga legyen megtudni, melyik gyártó melyik terméke kifogásolható minőségű.

Takács Albert szerint indokolt lenne, ha vissza lehetne vonni azoknak a cégeknek a működési engedélyét, amelyek súlyos egészségkárosodást okozó terméket állítanak elő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Takács Alberttel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást