Nem vett részt az MSZP, a Fidesz és az MDF vezetője azon a programismertető vitán, amelyet az SZDSZ kezdeményezett.
Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök az InfoRádióban közölte, hogy továbbra is azt szeretnék, ha a pártok hetente számolnának be programjuk egy-egy részéről.
A politikus azt mondta: ha a többi párt nem vesz részt ezeken az eseményeken, és írásban sem küldik el elképzeléseiket, akkor maguk állítják össze a másik három párt álláspontját az adott kérdésekben.
Jövő héten az egészségügy kerül sorra - mondta Kuncze Gábor, hozzátéve: ezen a területen mindenképpen el kell indítani a reformokat a következő kormányzati ciklusban.
Az SZDSZ tervei szerint az elkövetkező hetekben szó lesz a gazdaságról, a kultúráról, a közigazgatásról, az oktatásról, a külpolitikáról és a környezetvédelemről.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az SZDSZ egykulcsos adórendszert akar
Hanganyag