eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Alkotmánybírósághoz fordul a Magosz

Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a földtörvény módosítása miatt.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke elmondta: megítélésük szerint a termelők alkotmányos jogai sérülnek azzal, hogy január 1-jei hatállyal megváltoztatták az előhaszonbérleti jog gyakorlására jogosultak sorrendjét.

A szövetség szerint a földtörvény hátrányosan érinti a családi gazdaságok működését azért is, mert úgy rendelkezik, hogy az állattartó telepek és a halastavak üzemeltetőinek előhaszonbérleti joga megelőzi a helyben lakókét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Magyarországon 2022-ben a krónikus betegségek okozta halálesetek között a negyedik leggyakoribb volt a májbetegség. A krónikus májbetegek száma világszerte eléri a másfél milliárdot, és évente mintegy kétmillió ember hal meg ilyen betegség következtében – mondta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikájának munkatársa abból az alkalomból, hogy idén is megtartják április 19-én a máj világnapját.

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Számos ország közelmúltbeli esete azt mutatja, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növelése ahhoz hasonló, mint amikor egy gyorsan távolodó célpontot üldöznénk. Az automatizálás és a képzettséget igénylő technológiák jelentősen valószínűtlenné tették, hogy a feldolgozóipar olyan munkaerő-felszívó hatással bírjon, mint amilyennel egykor rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a jövő „jó munkahelyeit” a szolgáltatóiparban kell megteremteni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×