Szepesi nem reagált az ügynökvádra

Infostart
2006. január 13. 07:57
Néhány cím a pénteki napilapokból: Lendvai Pál az ügynökökről, Megtévesztő Amőba-kampány. Egyre több csőd hazánkban.
Népszabadság

A lap információja szerint éveket késik a Zeneakadémia felújítása. Mára ugyanis biztossá vált, hogy belátható időn belül nem kerülhet sor a renoválásra. Az intézmény vezetői abban bíznak, hogy a legégetőbb munkák bekerülhetnek a 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó nemzeti fejlesztési tervbe.

Lendvai Pál magyar-osztrák újságíró az állambiztonsági levéltárból kikért anyaga alapján több tévés és rádiós újságíróról állítja, hogy az állambiztonsági hatóság ügynöke volt. Információi szerint Szepesi György rádióriporter arról jelentett, hogy ő milyen, titkolni akart álneveken publikált, és kik azok a magyar újságírók, akikkel Bécsben találkozott. Szepesi György nem akarta kommentálni a hírt.

Magyar Nemzet

A lap szerint az Egészségügyi Minisztérium alkalmazottjának adta ki magát két ember a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Trizs községben. Arra kérték a polgármestert, hogy biztosítson helyet egy idősek számára végzendő szűrővizsgálatnak. Az, hogy nem minisztériumi dolgozók, akkor derült ki, amikor az Alapítvány a Modern Baloldalért szórólapjait szerették volna a nyugdíjasokhoz eljuttatni az önkormányzat segítségével. Az alapítványt Gyurcsány Ferenc kormányfő, Hiller István szocialista elnök és Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető hozta létre 2005-ben. Az egészségügyi tárca nem tud ilyen jellegű vizsgálatokról.

Tavaly csaknem 6 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma 2004-hez képest. Több mint 11 százalékkal emelkedett a vállalkozásokat megszüntető bejelentések, végelszámolások száma. Ez a trend leginkább az élelmiszer-, a textil- és az építőiparra jellemző.

Napi Gazdaság

Egyelőre nincs pontos kép a kedvezményes földvásárlási hitelezés állásról, az azonban már sejthető, hogy aki nem kap idejében észbe, könnyen föld és hitel nélkül maradhat – írja a lap.

Emelkedett a hotelek kihasználtsága decemberben. A legalább 3 csillagos szállodák szobáinak 42,1 százalékát vették ki 2005 utolsó hónapjában. A vendégéjszakák száma 3,4 százalákkal nőtt, a szobaár-bevétel viszont 20,5 százalékkal emelkedett.

Világgazdaság

Az EU-források mind nagyobb részét – akár 20 százalékot is - kamat és kedvezmények formájában kapják meg a nyertesek, nem pedig vissza nem térítendő támogatásként – írja a gazdasági napilap.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy a közelgő országgyűlési választások miatt számos önkormányzatban nem adnak időpontot a házasodni kívánó pároknak áprilisra és májusra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást