A plakátcég csak egyszer fizet Budapestnek

Infostart
2006. január 13. 13:47
Közterület-használati díjat nem, csak egyszeri kártalanítást hajlandó fizetni a telefonfülke-reklámokat üzemeltető cég a fővárosnak - reagált a cég vezetője a hírre, miszerint 300 millió forintos elmaradt díjat követel Budapest a fülkereklámok miatt.

Somogyi Miklós, a Mediacontact igazgatója az InfoRádióban elmondta: jogtalannak tartják, hogy a kezdetben díjmentesen átadott felületekért utólag követel díjat a fővárosi önkormányzat.

A cég vezetője nem nyilatkozott arról, hogy mekkora összeget hajlandók fizetni az egyszeri kártalanítás keretében; mint mondta: erről tárgyalniuk kell az önkormányzattal.

Ha Budapest közterület használati díjat követelne, akkor kénytelenek lennénk bíróságra menni – tette hozzá Somogyi Miklós.

Az igazgató milliárdos kártérítési perrel fenyegetette meg az önkormányzatot arra az esetre, ha az lebontatná a telefonfülkékről a hirdető-berendezéseket.

A Mediacontact-ot már 2004 júliusában felszólította a fővárosi közterület-felügyelet, hogy bontsa le a hirdetéseket, mert nem fizet közterület-használati díjat.

A cég akkor azzal védekezett, hogy a reklámhelyekért a Matávnak fizet, és a törvény szerint a telefonfülkék után amúgy sem kell közterület-használati díjat fizetni.

Az érvelés nagy vitát váltott ki először a fővárosi közgyűlésben. Végül a testület hozzájárult ahhoz, hogy a Mediacontact ingyenesen használja a fülkéket, ám hamarosan visszavonta döntését, és 2005 őszén a díj teljes megfizettetése mellett határozott, azóta ez a döntés hatályos.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Somogyi Miklóssal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást