Több ezer orvost ellenőriz az OEP

Infostart
2006. január 12. 18:36
Több ezer háziorvost és fogorvost ellenőriz március végéig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, miután kiderült, hogy sokan magánrendelőjük felszerelésére költötték az állami hiteltámogatást.

Az egészségbiztosító főosztályvezető-helyettese az InfoRádióban elmondta: azoknak, akiknél szabálytalanságot tárt fel a vizsgálat, a büntető kamatokkal együtt vissza kell fizetniük a pénzt.

Körösi László hozzátette: a csaknem 5.200 háziorvosi és 2.200 fogorvosi szolgálat közül eddig 60 rendelőt ellenőriztek, és az esetek 7 százalékában tapasztaltak kisebb-nagyobb visszaéléseket.

A főosztályvezető hozzátette: a vizsgálat eredményétől függően tesznek javaslatot a támogatási rendszer átalakítására.

Szólt arról is, hogy az elmúlt 4 évben több milliárd forint állami támogatást fizettek ki az orvosi rendelők korszerűsítésére.

A Magyar Orvosi Kamara túlzónak és igazságtalannak tartja az orvosok totális ellenőrzését - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke. Éger István az InfoRádiótól értesült az ügyről. Szerinte néhány visszaélő miatt nem kellene az egész orvostársadalmat megbüntetni, mert emiatt még kevésbé lesz vonzó pálya a gyógyítás.

„Alávág a 21 lépés általunk komolyan támogatott programjának, a betöltetlen praxisok betöltését még nehezebbé teszi, még kevésbé lesz vonzó a háziorvosi pálya. Mindennek dacára nyilván költségvetési okokból a kormány meglépte ezt a megszorító intézkedést, amit nagy sajnálattal vettünk tudomásul” – fogalmazott Éger István.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Körösi László, az OEP fõosztályvezetõ-helyettese
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást