Start-kártya: 9.500 igénylés

Infostart
2006. január 12. 12:02
A pályakezdők elhelyezkedését könnyítő Start-kártyát országszerte eddig 9500-an igényelték. A három hónapja indult kezdeményezés a fovárosban és Pest megyében sikeresnek bizonyult.

Tavaly októbertől, vagyis immár három hónapja lehet Start – kártyát igényelni az adóhivataloknál. A kártyát a 25 év alatti pályakezdők kérhetik, illetve azok a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, akik még nem töltötték be a 30-at.

Fontos feltétel továbbá, hogy az igénylő még nem létesített munkaviszonyt. Tehát aki már elhelyezkedett, az nem kérhet Start – kártyát. Lényeges az is, hogy a Start – kártyát a munkaszerződés megkötését megelőzően, nem pedig utána kell kiváltani.

Országszerte eddig 9500-an igényeltek kártyát. A kezdeményezés a Pest megyei APEH igazgatóhelyettese, Nagy Pál szerint a megyében is népszerűnek bizonyult, hiszen a megyében eddig 1.160 igény érkezett.

A Start – kártyával a munkaadóknál jelentős kedvezmény érvényesíthető. A foglalkoztató 15 százalékos társadalombiztosítási járulékot fizet, három másik kötelezettség helyett: úgymint a 29 százalékos tb-járulék, a 3 százalékos munkaadói járulék, valamint a tételes egészségügyi hozzájárulás.

Ez a kedvezmény azonban csak egy bizonyos jövedelemhatárig érvényes: pályakezdőknél a minimálbér másfélszereséig, diplomás pályakezdőknél pedig a minimálbér kétszereséig.

A jövedelemhatárokat meghaladó összegre a normál járulékokat kell fizetni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Start - kártya
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást