Nyomozók zárolták a mentőhelikoptereket

InfoRádió / MTI
2006. január 11. 20:05
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai lepecsételték a mentőhelikoptereket eddig üzemeltető BASE Kft. valamennyi gépét. Közben a kormány is vizsgálatot indított az ügyben.
A vita tétje

A BASE Kft. ellen az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) tett feljelentést, mert a cég a hétfői szerződésbontás után nem adta át az állami tulajdonban lévő légi járműveket. Az OMSZ azt is kifogásolta, hogy a BASE Kft. november óta nem mutatta be a gépek dokumentációját.

A cég levélben értesítette a mentőszolgálatot, hogy nem fogadja el a felmondást, és nem adja át a helikoptereket. A BASE Kft. szerint az OMSZ 30 millió forinttal tartozik a cégnek.

A Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint házkutatásokat is tartottak, amelyek során iratokat foglaltak le, továbbá leplombálták a cég által eddig működtetett mentőhelikpotereket.

Ukrán alkatrészek, újrahasznosított főtengely

Vizsgálatot rendelt el a gazdasági és közlekedési miniszter is az állami mentőhelikopterek ügyében.

A kormányszóvivő azt mondta: szeretnék kideríteni, ki a felelős azért, hogy jogszerűtlenül ukrán eredetű alkatrészeket szereltek be az egyik helikopterbe, ami több tízmillió forint anyagi kárt okozott.

Batiz András hozzátette: kiderült, hogy a 2003-ban, hajtóműhiba miatt Szegeden lezuhant MI-2-es helikopterből a hajtómű fődarabját átszerelték egy másik gépbe, amely két évvel később Pécsett szintén lezuhant.

A szakemberek független vizsgálatot tartanak szükségesnek, de ezt eddig a helikoptereket működtető cég elutasította – mondta.

A Franciaországban javított gépekkel összefüggésben Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója azt mondta: a helikopterekben dokumentálatlan eredetű alkatrészeket találtak.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: a jelenleg rendelkezésre álló három helikopterrel minden feladatot el tudnak látni.

A kormány Száz lépés programjában megígért új mentőhelikopterek beszerzéséről a miniszter elmondta: egyet a hónap végéig beszereznek, további két új gépre a hónap végéig írják ki a közbeszerzési eljárást.

A BASE Kft. tagad és perel

A BASE Kft. szóvivője az InfoRádióban azt mondta: semmilyen kapcsolatuk nincs a karbantartást végző vállalattal, ugyanis úgy vitték el a gépeket szervizelni, hogy a kft. munkatársai nem voltak jelen.

Továbbra is jogtalannak tartjuk azt, hogy az Országos Mentőszolgálat azonnali hatállyal bontotta fel a szerződést, a kifizetetlen számlák miatt pedig bírósághoz forulunk - tette hozzá Edelényi Gábor.



KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Edelényi Gáborral
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Tudósítás a kormányszóvivõi tájékoztatóról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást