A kormány is vizsgálódik a mentőhelikopterek ügyében

Infostart
2006. január 11. 13:35
Vizsgálatot rendelt el a gazdasági és közlekedési miniszter is az állami mentőhelikopterek ügyében. A kormány ülésén elhangzott: január végéig beszereznek egy új helikoptert és pályázatot írnak ki négy másik gépre.

Batiz András kormányszóvivő a kabinet ülése után elmondta: szeretnék kideríteni, ki a felelős azért, hogy a légi mentést veszélyeztetve jogszerűtlenül ukrán eredetű alkatrészeket szereltek be az egyik helikopterbe, amivel több tízmillió forintos anyagi kárt okoztak.

A kormányszóvivő hozzátette: kiderült, hogy a 2003-ban, hajtóműhiba miatt, Szegeden lezuhant MI-2-es helikopterből a hajtómű fődarabját átszerelték egy másik gépbe, amelyik két évvel később, Pécsett szintén lezuhant.

Batiz András szerint a szakemberek úgy vélik: szükség lenne egy független szakértői vizsgálatra az ügyben, de ezt eddig a helikoptereket működtető cég elutasította.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter a kormányülésen elmondta: a hónap végéig beszereznek egy új mentőhelikoptert, a két, franciaországi nagyjavításon átesett gép heteken belül újra üzembe áll, és további négy új helikopter beszerzésére január végéig kiírják a pályázatot.