Az internetezők a Sportkórházat tartják a legjobbnak

Infostart
2006. január 10. 13:26
A Sportkórház, hivatalos nevén az Országos Sportegészségügyi Intézet lett az év kórháza az internetes szavazás eredményeként. A Sportkórház mögött a Nagykanizsai Városi Kórház lett a második, a Pécsi Tudományegyetem Balesetsebészeti- és Kézsebészeti Klinikája pedig a harmadik.

Az Országos Sportegészségügyi Intézet lett az év kórháza, legalábbis a házipatika.com internetes oldalon szervezett szavazás eredménye alapján.

A honlap ügyvezető igazgatója elmondta: szeptembertől év végéig 63 ezer szavazatot regisztráltak, a legtöbben a Sportkórházként közismert intézményt találták a legjobbnak.

Kocsis Gábor közölte: a betegek voksolhattak az orvosok és az ápolók szakmai munkájáról, az infrastruktúra fejlettségéről, valamint a környezetről és a tisztaságról is.

A szavazók elégedettebbek az orvosok és ápolók munkájával, mint a kórházi infrastruktúrával - tette hozzá.

Az ügyvezető igazgató emlékeztetett arra, hogy a felmérés nem reprezentatív, de az eredményre - a voksok nagy száma miatt - odafigyelnek az egészségügyi intézmények.

Berkes István, a Sportkórház főigazgató-főorvosa szerint elsősorban a sportolók gyógyítása által diktált magas színvonalú munka és az ellátás családias jellege juttatta az intézményt az első helyre.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter úgy vélte: az egészségügyi vezetőknek az eddigieknél jobban oda kell figyelniük a betegek véleményére.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádiónak azt mondta: az eredmény azt mutatja, hogy a rosszul működő rendszerben is vannak kiemelkedően teljesítő orvosi kollektívák.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Éger István a szavazás tanulságairól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Ari Lajos az egészségügy helyzetérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást