Forgalomba állnak az új mentőautók

Infostart
2006. január 6. 16:03
A decemberi 30 után további 120 új mentőautót kapott az Országos Mentőszolgálat - mondta el az InfoRádióban Győrfi Pál szóvivő. Hozzátette: megérkeztek az exkluzív rendszámok, így szolgálatba is állnak az új mentők.

A mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban pontosította csütörtöki nyilatkozatát, amely szerint a rendszámokra való várakozás miatt mentőautók hiányoznak az utakról.

Győrfi Pál közölte: az új mentőautókkal a régi, 12 éves mentőket cserélik le, vagyis a várakozás közben tovább szolgáltak a régi autók. A csereprogram 2007-2008-ig tart.

Pénteken már megérkeztek az "MA", azaz "mentőautó" feliratú rendszámok és a forgalmi engedélyek is, így már nem akadályozza semmi az új járművek szolgálatba állítását.

Nem csak a mentők, a berendezésük is megújul; a mentőszolgálat mintegy félmilliárd forintot fordíthat erre a célra. Néhány hónapon belül megérkeznek az új műszerek – tette hozzá Győrfi Pál.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Gyõrfi Pállal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást