Idén a tavalyinál 30 milliárd forinttal nagyobb bevételt vár a VPOP-től az állam

Infostart
2006. január 5. 07:38
Idén a tavalyinál több mint 30 milliárd forinttal több, 790 milliárd forint bevételt kell teljesítenie a vám- és pénzügyőrségnek - mondta a szervezet parancsnoka az InfoRádió Aréna című műsorában.

Nagy János vezérőrnagy közölte: a 2005-ös bevételi előirányzatot teljesítették, pluszbevételeik nem egészen egy százalék körül alakultak.

Idén a vám- és pénzügyőrségnek az adóhivatallal együtt több mint ezer milliárd forint bevételhez kell juttatnia a költségvetést – tette hozzá.

Nagy János elmondta, hogy a bevételek tervezésekor a pénzügyi tárca figyelembe veszi az adótételek változását, a forgalmi trendeket, valamint a szervezet hatékonyságának elvárt növekedését.

A parancsnok utalt arra is, hogy a pénzügyőrök karácsony előtt nagyjából egyhavi illetményüknek megfelelő prémiumot kaptak, és januárban várhatóan további pluszpénzhez jutnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy János (VPOP) - adóbevételek 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Nagy János (VPOP) - adóbevételek 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást