Főpolgármester választás: az MSZP a végsőkig elmegy

Infostart
2006. január 5. 18:55
Az MSZP a végsőkig elmegy azért, hogy közös főpolgármester-jelöltet találjon az SZDSZ-szel - jelentette ki a fővárosi kormánymegbízott az InfoRádiónak. Molnár Gyula hozzátette, biztos abban, hogy a két párt csak a parlamenti választások után nevezi meg jelöltjeit, ezután a közvéleménykutatási adatok döntenek.

"A végsőkig hajlandó elmenni" az MSZP azért, hogy közös budapesti főpolgármester-jelöltet állítson a koalíciós partner SZDSZ-szel - fogalmazott a fővárosi kormánymegbízott az InfoRádiónak.

A szocialista Molnár Gyula azt mondta: levonják a köztársaságielnök-választás tanulságait, vagyis azt, hogy egyéni érdekek miatt nem lehet kockáztatni a közös cél – jelen esetben a főváros vezetésének - elérését.

Az MSZP-s politikus közölte: hivatalosan mindkét párt csak az országgyűlési választások után fogja megnevezni a főpolgármester-jelöltjét. Úgy vélte: az dönt majd, hogy a két jelölt közül melyiknek nagyobb a támogatása.

Jelenleg úgy tűnik, hogy az SZDSZ a hivatalban lévő főpolgármestert, Demszky Gábort jelöli majd. Molnár Gyula szerint miután az MSZP is megnevezi jelöltjét, a közvéleménykutatási adatok döntenek arról, hogy ki legyen a két párt közös jelöltje.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Molnár Gyulával
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást