Civil szervezetek beperelték az államot

Infostart
2006. január 5. 18:46
Tizenkét civil szervezet beperelte a magyar államot, mert nem kapták meg a 2005-ben elnyert pályázati támogatásokat.

A per elindítói szerint több száz olyan civil szervezet van Magyarországon, amely a megítélt pénzek hiányában képtelen törleszteni tartozását vagy az igénybevett szolgáltatások díjait.

Szigetvári József, az egyik perelő szervezet, a Magyarok Öröksége Alapítvány vezetője az InfoRádióban elmondta: tizenöt éve indulnak és nyernek pályázatokon, de most történik meg először, hogy nem kapják meg a nekik megítélt pénzt.

„Ennek következtében nem tudjuk kifizetni tartozásainkat, a hitelezők ezért behajtókhoz fordulnak, akik késedelmi kamatot rónak ki ránk, néha meg is fenyegetnek minket” – tette hozzá az alapítványi vezető.

Szigetvári József közölte: azért döntöttek a perindítás mellett, mert az előállt helyzetért szerintük az állam a felelős; amely nem utalta át a pályázati pénzt, és nem is küldött semmilyen értesítést a fizetési késedelemről.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Szigetvári Józseffel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást