Bölcskei: a Szentírás megvédi magát

Infostart
2006. január 5. 09:51
A Szentírás szavai védtelenek, és kiszolgáltatottak - mondta az InfoRádiónak Bölcskei Gusztáv református püspök arra reagálva, hogy az SZDSZ kampányplakátjain a keresztények egyik legfontosabb imádságának, a Miatyánknak egyik megváltoztatott sora olvasható: Jöjjön el az én országom!

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az InfoRádióban úgy fogalmazott, hogy a Szentírás szavai éppoly kiszolgáltatottak és védtelenek, mint a Földön kisgyermek képében megjelenő Isten.

Bölcskei Gusztáv ugyanakkor hagsúlyozta: nincs meglepődve a történteken.

A politikusok mindent vélt vagy remélt hatalmuk szolgálatába próbálnak állítani - vélekedett. A refomátus püspök azt mondta: bízik abban, hogy akik ezt felismerik, képesek lesznek bölcsen, a helyén kezelni és értelmezni a politikai lépéseket.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke arról is beszélt, hogy az egyházat és vallási értékeket gyakran használják kampánycélokra a politikusok.

A Szentírás képes arra, hogy önmagát megvédje - tette hozzá.

A témával kapcsolatban nem kívánt nyilatkozniu a Katolikus Püspöki Konferencia.

Az InfoRádió nem tudta elérni az evangélikus egyház vezetőjét, a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója pedig annyit mondott: nem tartja ildomosnak, hogy az SZDSZ a Biblia szavait használja kampányában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást