A hagyományok miatt áll garázsban 30 új mentőautó

Infostart
2006. január 5. 16:22
Az InfoRádió úgy tudja, hogy 30 új mentőautót azért nem állítottak még szolgálatba december óta, mert nincs meg a rendszámuk és a forgalmijuk. Az Országos Mentőszolgálat ugyanis ragaszkodik a hagyományokhoz.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még karácsony előtt adott át 30 új mentőautót az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ). Az ellenzéki Fidesz napokkal később azt sérelmezte, hogy a járművek még mindig nem álltak forgalomba.

Az InfoRádió megkereste az Országos Mentőszolgálatot, ahol Győrfi Pál szóvivő elmondta: az OMSZ tehet arról, hogy az új autók még mindig garázsban állnak.

„Az Országos Mentőszolgálat vállalt még néhány nap szolgálatot a régi autókkal, annak érdekében, hogy ez a 30 új autó már a mentőszolgálat tradicionális rendszámait kaphassa. Szerettünk volna visszatérni azokhoz a hagyományokhoz, melyek a mentőknél az „MA” rendszámokat, a két betű négy szám kombinációjából álló rendszámokat jelentették. Lehet, hogy kívülállónak ezek feleslegesnek tűnnek, de számunkra egyfajta szimbólumot jelentenek, méghozzá egy olyan korszakét, amikor a mentős munka megbecsültnek számított és a mentődolgozók pedig képviselték mindazokat az értékeket, amelyekre büszkék vagyunk, és amelyeket szeretnénk a jövőben is képviselni.”

Győrfi Pál elmondta még, hogy egy-két napon belül a mentők megkapják a rendszámokat, és szolgálatba állhatnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást