Tavaly öt esetben rendeltek ki kincstári biztost

Infostart
2006. január 4. 14:01
Tavaly öt esetben kellett kincstári biztost, azaz válságmenedzsert kirendelni a költségvetési szervek lejárt tartozásainak rendezésére.

A Kincstári Biztosi Iroda tájékoztatása szerint tavaly a földművelésügyi tárca két lovasintézménye halmozott fel nagyobb adósságot.

Az iroda vezetője, Forgács Pétert az InfoRádiónak elmondta, hogy a Fejér és a Nógrád megyei rendőr-főkapitányságok adóssága meghaladta az 50 millió forintot, ezen kívül az ORFK-nál is jelentősebb tartozás volt.

A szakember elmondta azt is, hogy az egészségügyi intézményeknél is jelentős az eladósodottság, tavaly azonban egyetlen esetben sem volt szükség kincstári biztosra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló a kincstári biztosokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást