eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A Fidesz elbocsátaná az állami vezetők egyharmadát

A Fidesz felszólította a miniszterelnököt, hogy csökkentse felére az állami vezetők juttatásaira fordított költségeket. A kormánypártok szerint kampányfogásról van szó.

Az ellenzéki párt kampányfőnöke közölte: ezt elsősorban úgy lehetne elérni, ha az állami vezetők minimum egyharmadát elbocsátanák.

Ha a kabinet nem hozza meg a szükséges döntéseket, akkor a Fidesz - kormányra kerülése esetén - már a ciklus elején végrehajtja a változtatásokat – jelentette ki Rogán Antal.

A fideszes politikus azt mondta, hogy nem valósult meg a puritán államról szóló Medgyessy-ígéret.

Ma Magyarországon 201 állami vezető van, 50 százalékkal több, mint az Orbán-kormány idején - jelentette ki Rogán Antal.

A politikus közölte: egy állami vezető juttatása 31 millió forintot tesz ki egy évben.

A Gyurcsány-kormány 201 állami vezetője 6.231 milliárd forintba kerül az adófizetőknek, ami 3.115 milliárd forinttal haladja meg az előző kabinet által erre a célra kifizetett összeget - mondta Rogán Antal.

Az MSZP szerint kampányfogásról van szó. Nyakó István rámutatott: az igazgatási kiadások a Fidesz kormány utolsó évéhez képest 33 százalékkal, több tíz milliárd forinttal csökkentek.

A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint ha az MSZP nyeri a választásokat, akkor elsőrendű feladat lesz a központi igazgatás költségeinek csökkentése.

A kisebbik kormánypárt "rövid lejáratú konzervatív kampányötletnek" nevezte a Fidesz javaslatát. Az SZDSZ szerint a Fidesz improvizál, mert sem programot nem ír, sem korábbi ígéreteihez nem tartja magát.

A párt közleménye szerint a liberális vezetésű minisztériumok racionalizálják az apparátust és a háttérintézményeket. "A konzervatívok ugyanezt a szervezetet koronaúsztatásra és kolbászfesztivál-videózásra használták" - fogalmaz a közlemény.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×