Működésképtelenné válhat a Magyar Rádió

Infostart
2006. január 3. 17:02
Az InfoRádió úgy tudja: a Magyar Rádió vezetői válsága már napi szinten veszélyezteti a közszolgálati médium működőképességét. A részvénytársaságnak sem elnöke, sem korlátozott elnöki hatáskörrel rendelkező vezetője nincs, ami a társasági törvény szerint jogszerűtlen.

Az InfoRádió információi szerint első számú vezető hiányában a rádió nem tudta aláírni idei műsorszórási szerződését; az Antenna Hungária Rt. januártól csak azért végzi ezt a szolgáltatást, mert egy hosszú távú stratégiai szerződés még érvényben van.

Gellért Kis Gábor, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke megerősítette az InfoRádió értesülését, miszerint a közszolgálati médium - elnök hiányában - nem tud közbeszerzési eljárást indítani, és üzleti tervet sem tud a kuratórium elé terjeszteni.

Szadai Károly, a kuratórium elnökhelyettese ugyanakkor az InfoRádióban úgy vélekedett: a rádió nem sodródott a gazdasági működésképtelenség határára.

A közbeszerzést bizonyos összeghatárig intézhetik az alelnökök, a lejárt vezetői szerződéseket pedig a kuratórium engedélyével meghosszabbíthatja az ügyvezető alelnök - tette hozzá.

Gellért Kis Gábor szerint viszont gyakorlatilag a működésképtelenséggel egyenlő, ha szinte mindenről csak a kuratórium dönthet, még a takarítócég kiválasztásáról vagy a belső vezetőkkel való szerződéskötésről is.

A válság oka az, hogy a nagykuratórium a decemberi nyugdíjazási botrány során visszavonta a szervezeti és működési szabályzatnak azt a módosítását, amely lehetővé tette, hogy a két alelnök, Hollós János és Gőblyös István eseti jelleggel eljárhasson az elnöki jogkörbe tartozó ügyekben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Szadai Károllyal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Interjú Gellért Kis Gáborral
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást