Már igényelhető a nemzeti vízum

Infostart
2006. január 3. 17:18
Ukrajna, Románia, Szerbia-Montenegró és Horvátország állampolgárai igényelhetik az 5 évre szóló, úgynevezett nemzeti vízumot. Aki hosszabb időt szeretne Magyarországon eltölteni, annak továbbra is tartózkodási engedélyt kell kérnie, ám az 5 éves vízummal ez is könnyebb - mondta el az InfoRádiónak a külügyi szóvivő.

Polgár Viktor közölte: azok kérhetik a nemzeti vízumot, akik a magyar nyelv, illetve a kulturális-nemzeti identitásuk megőrzése, családi kapcsolataik ápolása, illetve államilag el nem ismert felsőfokú tanulmányok folytatása céljából akarnak beutazni az országba.

A rokonság igazolható például születési anyakönyvi kivonattal, a tanulmányi céllal érkezők esetében pedig az intézmény igazolása szükséges.

Valamiféleképpen bizonyítani kell a megélhetési feltételek meglétét is, például egy családi meghívólevéllel – tette hozzá a szóvivő.

Polgár Viktor elmondta: a nemzeti vízum munkavállalásra nem jogosít, ehhez a tartózkodási engedélyre is szükség van; ezt is könnyebben kaphatják meg a nemzeti vízummal rendelkezők.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Polgár Viktorral
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást