eur:
393.73
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Negyedével csökkent a Magyarországra érkező gáz mennyisége

Vasárnap késő délutánra a MOL szerint több mint 25 százalékkal csökkent az Ukrajnán keresztül Magyarországra érkező gáz mennyisége. Nem sokkal korábban a gazdasági miniszter azt mondta, hogy az ország gázellátása továbbra is biztonságban van. Az orosz Gazprom vasárnap délutánra zárta el az Ukrajnába irányuló gázcsapokat, azzal az indokkal, hogy Kijev nem írta alá az idei szállításokra vonatkozó egyezményt.

Egynegyedével csökkent az Ukrajna felől Magyarországra érkező gáz mennyisége – közölte vasárnap kora este a MOL Rt. szóvivője, aki hozzátette: reggel még 5-10 százalékos csökkenést észleltek.

Kántor Sándor a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta: arra kérték a nagyfogyasztókat, hogy amelyiknek a technológiája lehetővé teszi, hétfőtől álljon át a gázról olajra.

Nem sokkal korábban a magyar gazdasági és közlekedési tárca vezetője megerősítette: Magyarország gázellátása továbbra is biztonságban van. Kóka János hozzátette: levelet írt a visegrádi országok energiaügyi minisztereinek az álláspontok egyeztetésére.

Közben a gázártárgyalások folytatására kérte Oroszországot az ukrán elnök. Viktor Juscsenko azután beszélt erről, hogy az orosz Gazprom elzárta az Ukrajnába irányuló gázcsapokat, azzal az indokkal, hogy Kijev nem írta alá az idei szállításokra vonatkozó egyezményt. Az ukrán gázszolgáltató vállalat, a Naftogaz ezzel szemben azt közölte, hogy elfogadták Moszkva legutóbbi javaslatát.

Az ukrán államfő megerősítette, hogy a gázvita nem érinti a nyugat-európai gázellátást. Az orosz állami vállalat korábban többször hangsúlyozta, hogy a gázvita ellenére teljesíti kötelezettségeit európai vevőivel szemben és ha Ukrajna megcsapolná a tranzitgázt, akkor a stockholmi kereskedelmi kamara döntőbíróságához fordul.

Vasárnap délután a lengyel gázművek is jelezte, hogy nyomáscsökkenést érzékelt a lengyelországi gázvezetékekben; a korlátozás a felhasznált teljes gázmennyiség 14 százalékát érinti.

Az Oroszország és Ukrajna közötti vita azután kezdődött, hogy az orosz Gazprom bejelentette: a jelenlegi négy és félszeresére emelné a földgáz árát.

Szerdára az unió szakértőinek rendkívüli tanácskozását hívták össze Brüsszelbe az orosz-ukrán válság esetleges európai piaci következményeinek megvitatására.

{{keretes_cim}}

Az Európai Bizottság aggodalmának adott hangot az európai földgázellátás miatt. Mireille Thom, a testület szóvivője úgy fogalmazott: az Európai Unió vezető testülete aggódik, amiért a tárgyalások egyelőre nem vezettek megállapodáshoz, és figyelemmel kíséri a helyzetet. Hozzátette ugyanakkor: nem valószínű, hogy gázhiány lesz, mert - mint mondta- a szállítások számos forrásból érkeznek. Az unió energiaügyi biztosa szerint mivel az uniós gázimport mintegy harmada származik ukrajnai tranzittal Oroszországból, ezért minden eshetőségre fel kell készülni.

Az osztrák, a német, az olasz és a francia gazdasági minisztériumok vezetői közös levélben figyelmeztették Ukrajnát és Oroszországot, hogy országukba irányuló orosz gázszállítmányok esetleges csökkenése kihat majd az Ukrajnával fenntartott jó kapcsolataikra. Claudio Scajola, a termelési tevékenységek olasz minisztere elmondta: mindkét országot felszólítottak arra, hogy tartsák fenn az említett nyugati országokba irányuló orosz gázszállítás eddigi szintjét.

A brit lakossági piacon meredek gázáremelkedéshez vezethet az orosz-ukrán gázvita, jóllehet Nagy-Britannia egyetlen köbméter fölgázt sem importál közvetlenül Oroszországból - mondta a brit kormány illetékes minisztere. Malcolm Wicks energiaügyi államminiszter szerint a brit gázellátásban nem fenyeget rövid távú fennakadás, de a kontinentális gázpiacon bekövetkező árhatásokat óhatatlanul megérzik a brit fogyasztók is.

Az amerikai kormány elítélte az Ukrajnába irányuló orosz gázszállítások leállítását. A washingtoni külügyminisztérium szerint a lépés bizonytalanságot idéz elő a térség energetikai szektorában. A tárca közleményében hozzátette: támogatja a gázáraknak a piaci árhoz való közelítését, ám úgy véli: egy ilyen változást egy átmeneti időszak beiktatásával kell véghezvinni, nem pedig hirtelen és egyoldalúan érvényesíteni.


Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×