Már "kötelező" az európai egészségbiztosítási kártya

Infostart
2006. január 2. 13:53
Az év elejétől kizárólag az európai egészségbiztosítási kártyával kaphatnak egészségügyi ellátást a magyar állampolgárok az Európai Unió másik 24 tagországában, illetve Norvégiában, Izlandon és Lichtensteinben - közölte a kormányszóvivői iroda.

Az új kártya már november elseje óta beszerezhető az egészségbiztosítási pénztárnál, de a múlt év végéig még a régi, E111-es nyomtatványokat is elfogadták az Európai Gazdasági Térség tagjai.

Az Országos Egészségbiztosítási pénztár szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy az új, bankkártya-formájú műanyag laphoz is ingyenesen lehet hozzájutni a megyei pénztáraknál.

Bartucz Attila hozzátette, hogy az Európai Unió területén, valamint Norvégiában, Izlandon és Lichtensteinben a kártya birtokosai, például egy síbalesetnél, ugyanolyan ellátásra jogosultak, mint a helyiek.

A kártya nem helyettesíti a klasszikus utasbiztosítást, így nem fedezi például a poggyászkárokból adódó költségeket.

Az európai egészségbiztosítási kártya a kiváltásától számított egy évig érvényes, de nyugdíjasok és 17 évesnél fiatalabbak esetében az érvényességi idő három év.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást