Magyarország ismét a szokásos gázmennyiséget kapja

Infostart
2006. január 2. 21:38
Magyarország ismét a megszokott gázmennyiséget kapja Oroszországtól. Ezt Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője közölte az InfoRádióval.

A Gazprom azután kezdett több gázt pumpálni a vezetékrendszerbe, hogy európai léptékűvé vált az orosz-ukrán gázvita. Hétfőn több ország jelezte, hogy nem kapja meg az állami irányítás alatt álló orosz vállalattól megrendelt nyersanyagmennyiséget, Magyarországon a kiesés nagyjából 35 százalék volt.

Az Európai Bizottság is aggodalmának adott hangot az európai földgázellátás miatt.

Hétfőn a Külügyminisztérium bekérette a Budapesten akkreditál orosz és ukrán nagykövetet. A magyar diplomácia kifogásolta, hogy január 1-je óta – amikor Oroszország elzárta az Ukrajnát ellátó gázvezetékeket – az érkező gáz mennyisége jelentősen elmaradt a szerződésben rögzítettől.

Kóka János gazdasági miniszter telefonon hívta fel a Gazprom alelnökét. Alexander Medvegyev ígéretet tett arra, hogy megtalálják azt a technikai megoldást, amellyel biztosítható lesz a Budapest által megrendelt gázmennyiség eljuttatása Magyarországra.

Közben a MOL Rt. megtette a szükséges lépéseket arra az esetre, ha elhúzódna az orosz-ukrán gázvita, és huzamosabb időn át kevesebb gáz érkezne Magyarországra.

A társaság tüzelőanyag-cserére szólította fel szerződéses partnereit. Ennek megfelelően például a tatabányai, a csepeli és a debreceni erőmű már olajtüzelésre tért át. Az átállás költségeit a Magyar Villamos Művek Rt. állja.

A Gazprom hétfő kora este jelentette be, hogy 95 millió köbméter pótlólagos gázt juttat az ukrán gázvezeték-rendszerbe.

Oroszország egyúttal azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy „megcsapolja” a gázvezetéket, ezt Kijev tagadta.

Moszkva Ukrajna mellett Moldovára is ráfogta az „energiafegyvert”. A moldovai miniszterelnök közölte, hogy országa sem kap orosz gázt, miután nem fogadta el a Gazprom ajánlatát a gázár megduplázására.

A gázprobléma január 1-jén éleződött ki, amikor az orosz állami ellenőrzés alatt álló Gazprom gázipari vállalat leállította a gázszállítást Ukrajnába, mivel Kijev elutasította azt az igényt, hogy az eddigi ár négyszeresét fizesse a nyersanyagért.

Moszkva a döntést azzal indokolta, hogy Ukrajna a piaci árnál jóval kevesebbet fizet a gázért. Kijev ugyanakkor úgy véli, hogy Oroszország az új, Nyugat-barát ukrán vezetést akarja büntetni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gázvita - Szaniszló Mihály (ipari energiafogyasztók)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gázvita - A gazdasági miniszter a gázról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gázvita - Réti Sándor Oroszország szakértõ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gázvita - Egyeztetés a Visegrádi Négyek között
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gázvita - A kancelláriaminiszter a vitáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gázvita - Fasimon Sándor (MOL Rt.)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gázvita - ukrán takarékosság
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gázvita - Ferencz I. Szabolcs (Mol Rt.)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást