A Fidesz ellenzi a gáz árának emelését

Infostart
2005. december 29. 13:52
A Fidesz arra kéri a kormányfőt, hogy korábbi ígéretének megfelelően vonja vissza a magyar vállalkozásokat érintő, jövő évi 8 százalékos gázáremelésre vonatkozó döntését. Az MSZP szerint a kormány elérte, hogy a gáz világpiaci árának változása a lakosságot egyáltalán ne, és az ipari nagyfogyasztókat is csak korlátozott mértékben érintse 2006-ban.

Deutsch Tamás fideszes országgyűlési képviselő az InfoRádióban úgy fogalmazott, hogy az ipari gázáremelés közvetve a családokat is érinti, mivel versenyképtelenné teszi a magyar vállalatokat az uniós gazdasági versenyben, így munkahelyek tízezreit veszélyezteti.

A politikus a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara őszi elemzésére hivatkozva azt közölte, hogy az új ipari gázáremelés 70 milliárd forint többletköltséget okozhat a cégeknek.

Az ellenzéki politikus közölte: az elmúlt három és fél évben a kormány hét alkalommal döntött a vállalkozásokat érintő gázáremelésről, ennek hatására 2002 és 2006 között 136 százalékkal emelkedett a gáz ára.

Podolák György, az MSZP frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője úgy vélte: Deutsch Tamás nem ismeri a kabinet eddigi döntéseit, és javaslata valójában azt jelenti, hogy a földgáz megnövekedett importárát minden adófizetővel, a költségvetés adóforintjaiból fizetnék ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Deutsch Tamással
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Interjú Podolák Györggyel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást