Már nem havazik a Dunántúlon

Infostart
2005. december 28. 15:20
A Dunántúlon elállt a hóesés. Az országban nincsen a hó miatt megközelíthetetlen település. A rédicsi magyar-szlovén határátkelőnél feloldották a kamionstopot.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a főutak mindenhol járhatóak, a mellékutakon a forgalom folyamatos.

Dobson Tibor a Távirati Irodának hozzátette: a rédicsi határátkelőnél feloldották a kamionstopot, a vasúti közlekedésben Szombathely térségében kell késésekre számítani.

A szóvivő szerint a téli útviszonyok Észak- és Nyugat-Dunántúlra jellemzőek; Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében 10-15 centiméter hó esett.

A Határőrség szóvivője, Kovács Iván az InfoRádióban közölte: reggeltől a Magyarországra belépő járművek esetében is ellenőrzik a hólánc meglétét Rédicsnél. A szóvivő szólt arról is, hogy az osztrák határőrök a Vas megyei bajánysenyei átkelőnél követelik meg a téli gumit és a hóláncot az autósoktól.

Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője arról számolt be, hogy az éjszakai, illetve reggeli havazások a Dunántúl vasútvonalain, főleg Szombathely térségében okoznak késéseket a vasúti közlekedésben.