Új törvény készül az Alkotmánybíróságról

Infostart
2005. december 26. 14:03
A kis- és középvállalatok adminisztrációs terheinek csökkentését sürgette az igazságügy-miniszter. Petrétei József szerint erre a versenyképesség javítása érdekében van szükség.

A tárca vezetője úgy vélte: javítani kell a jogszabályalkotás minőségén is. Beszámolt arról, hogy a minisztérium még ebben a kormányzati ciklusban kísérletet tesz az új jogalkotási és az új alkotmánybírósági törvény elfogadására.

A január 1-től működő Igazságügyi Hivatalról azt mondta: a cél, hogy racionalizált, költséghatékony és szolgáltató intézményt hozzanak létre. Hozzátette, hogy a hivatalban egymás mellett dolgoznak a pártfogói felügyelet, a nép ügyvédje, az áldozatvédelem és a kárpótlás intézményrendszerének munkatársai. Petrétei József szerint így számos párhuzamosságot felszámolhatnak az infrastruktúrában és a vezetői szinteken. Szólt arról is, hogy hasonló racionalizálás indult el a büntetés-végrehajtási szervezetben.