SZDSZ: szinte minden választási ígéret teljesült

Infostart
2005. december 22. 13:55
Az SZDSZ elnöke szerint egy kivétellel a szabad demokraták 2002-es fő választási ígéretei mind teljesültek.

Kuncze Gábor évértékelő sajtótájékoztatóján a megvalósult célkitűzések közé sorolta a demokratikus intézményrendszer visszaállítását, a sorkötelezettség eltörlését, a diplomás minimálbér bevezetését és az autópályák hosszának megduplázását.

Emlékeztetett arra, hogy a települések 80 százaléka már rendelkezik szélessávú internetes elérhetőséggel, megtörtént a távközlési piac liberalizálása, és bevezették a piackonform környezetvédelmi szabályozást.

A pártelnök hozzátette: a liberálisok által szorgalmazott egészségügyi reform azért nem valósult meg, mert javaslatukkal egyedül maradtak.

Kuncze Gábor a következő kormányzati ciklus feladatai közé sorolta a több biztosítós egészségügyi rendszer kialakítását, az egykulcsos adórendszer bevezetését, valamint a kisebb és olcsóbb állam megteremtését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást