Az ombudsman szerint törvénytelenül szedett pénzt a Kodolányi

Infostart
2005. december 22. 12:01
Az oktatási jogok biztosa szerint törvénytelenül kellett félévente 46 ezer forintot fizetnie a Kodolányi János Főiskolán az állami finanszírozású képzésben részt vevő hallgatóknak.

Aáry-Tamás Lajos az InfoRádiónak azt mondta: a pénzt regisztrációs díjként vagy beiratkozási díjként szedték, és az összeg befizetése feltétele volt a hallgatói jogviszonynak.

Az ombudsman hangsúlyozta: ez az eljárás nem felel meg a jogszabályoknak. Hozzátette: az intézmény főigazgatója ugyan azt közölte vele, hogy nem volt kötelező a 46 ezer forintos díj, de a hallgatóktól kapott dokumentumok ennek ellentmondanak.

Aáry-Tamás Lajos hangsúlyozta: ajánlásában felszólította a Kodolányi János Főiskolát a pénz visszafizetésére.

Berta Ákos, az intézmény főigazgató-helyettese az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy megfelel a törvényi előírásoknak a főiskola gyakorlata, a 46 ezer forintot ugyanis nem tandíjként, hanem a többletszolgáltatásokért kérték, és nem tették kötelezővé a pénz befizetését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aáry-Tamás Lajos a tandíjakról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Berta Ákos a tandíjakról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást