Rogán: csak fél évre készült a költségvetés

Infostart
2005. december 21. 21:10
A Fidesz kampányfőnöke szerint új költségvetés elfogadására lesz szükség az országgyűlési választások után. Rogán Antal az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: a kormány által a parlamentnek benyújtott 2006-os büdzsé gyakorlatilag csak fél évre biztosítja a működőképességet.

A Fidesz kampányfőnöke szerint ha a Fidesz kormányra kerül, akkor elmondják az igazságot az embereknek a költségvetés és az államháztartás helyzetéről. „Ez a kormány csak egy fél évre készített költségvetést. Ezt minden gazdasági szereplő és külföldi elemző így látja” – fogalmazott Rogán Antal.

A fideszes politikus szerint a választások után szembenézésre lesz szükség, hiszen a kormány nem vallja be, hogy milyen a magyar gazdaság valódi helyzete.

Rogán Antal közölte: a Fidesz nem hagyományos választási programot ír, hanem érdekképviseleteket is bevonva készíti el elképzeléseit, melyeket februárban hoz nyilvánosságra.

A Fidesz kampányfőnöke az InfoRádióban elmondta: a választási program szakmai fejezeteit nem a párt szakértői, hanem külső, általában érdekképviseleti szervezetek készítik.

Így a mezőgazdasággal kapcsolatos fejezeteket a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) készíti majd el, az egyházakat érintő elképzelésekért a Kereszténydemokrata Néppárt felel, de bevonják a program kidolgozásába az építészkamarát is – mondta Rogán Antal, aki hangsúlyozta, hogy a Fidesz minden területen elsősorban a kisebb, hátrányosabb helyzetben lévő érdekképviseletekkel kíván szövetkezni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rogán Antal a költségvetésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Rogán Antal az úttörõszövetségrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Rogán Antal a kampányról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Rogán Antal a társadalmi szövetségrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást