Horn szerint elkerülhetetlen a reformok megkezdése

Infostart
2005. december 21. 06:26
Horn Gyula volt miniszterelnök szerint a következő kormánynak meg kell kezdenie a nagy ellátórendszerek reformját.

A reformintézkedéseket „nem lehet megúszni”, de úgy sem szabad bevezetni, hogy az emberek belerokkanjanak – mondta a szocialista politikus az InfoRádió Aréna című műsorában.

Közölte: elkerülhetetlen a változtatás az egészségügyben, az oktatásban, a köz- és az államigazgatásban.

A mostani az első kormány, amely javítani tudott a társadalom valamennyi csoportjának életkörülményein – vélekedett Horn Gyula.

A választási esélyeket értékelve a volt kormányfő azt mondta, hogy a szocialista párt bizakodva várhatja a tavaszt, győzelmi esélyei nőttek.

Az embereknek nem változtatásra, hanem kiszámíthatóságra, stabilitásra és „balhéktól mentes” közéletre van igényük – tette hozzá.

Horn Gyula úgy vélekedett: a kormány programjaival és tetteivel bizonyította, hogy „előbbre tart”, mint a Fidesz.

A politikus szerint az MSZP-SZDSZ-kormány egyik legnagyobb eredménye, hogy az előző ciklushoz képest állandósult a párbeszéd a kabinet és a társadalom különböző csoportjai között.

Az Európai Unióval összefüggésben azt mondta: a közösséget nem szeretni, hanem használni kell.

Horn Gyula szerint a kormány mindent megtett azért, hogy Magyarország a lehető legtöbb forrást szerezze meg az unió következő keretköltségvetéséből.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Horn Gyula a szükséges reformokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Horn Gyula az uniós büdzsérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Horn Gyula az MSZP választási esélyeirõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást