Palackposta Sólyom Lászlóhoz

Infostart
2005. december 20. 09:49
A köztársasági elnökhöz fordultak az alkoholmentes italokat gyártók érdekképviseletei, mert úgy vélik: több alkotmányossági aggályt is felvet a termékdíj-törvény.

A Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetsége, valamint a Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács közleménye szerint arra kérik Sólyom László államfőt, hogy a jogszabály kihirdetése előtt kérje ki az Alkotmánybíróság állásfoglalását a törvényről.

A két szervezet szerint az új szabályozásban – hasonlóan a korábbihoz – több ponton vannak tartalmi és eljárási hibák. Úgy vélik: a jogszabály pontatlan termékkör-meghatározásokat tartalmaz, a szelektív hulladékgyűjtés támogatása helyett az újratöltést erőlteti, és torzítja a versenyt.

A jogszabályt a múlt héten szavazta meg az Országgyűlés másodszor is, miután az első változatot kifogásolta az Európai Unió.