Nyilvánosságra kerülnek a törvénytervezetek

Infostart
2005. december 19. 12:42
Januártól minden minisztérium köteles közzétenni a honlapján a törvénytervezeteket már az azokról hozott döntés előtt, hogy az állampolgárok véleményezhessék a fontos ügyeket - mondta el az InfoRádiónak Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos.

Akár perelni is lehet januártól a minisztériumokat, ha nem teszik időben közzé a törvénytervezeteket, azaz eltitkolja a közérdekű adatokat – mondta az InfoRádiónak az adatvédelmi biztos.

Péterfalvi Attila hangsúlyozta: már a végleges döntés előtt kötelező lesz közzétenni a tervezeteket, más kérdés ennek a mikéntje, hiszen előfordulhat, hogy nem készülnek el időben a szükséges végrehajtási rendeletek.

Az adatvédelmi ombudsman az InfoRádióban közölte: „kifogásoltam, hogy a törvényben elég tág lehetőség van arra, hogy mondjuk különböző okokra – és ilyen lehet a Magyar Köztársaság honvédelmi, külügyi, pénzügyi, stb. érdekeinek a veszélyeztetése – hivatkozva ezeket a nyilvánosságra-hozatalokat mellőzni lehet”.

Péterfalvi Attila kiemelte, hogy a mellőzésre vonatkozó döntést minden esetben meg kell indokolnia az előterjesztőnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Péterfalvi Attila adatvédelmi biztossal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást