Négypárti egyeztetés az EU-költségvetésről

Infostart
2005. december 19. 13:40
A 2007 és 2013 közötti időszak uniós költségvetéséről szóló megállapodásról és az elért magyar eredményekről tájékoztatta a kormányfő a négy parlamenti párt elnökét az Országgyűlés Plenáris ülése előtt.

A megbeszélés után a Fidesz elnöke az InfoRádiónak elmondta: Gyurcsány Ferenc tájékoztatta őket, arról, hogy a Magyarországnak az első brit javaslatban szereplő összegnél egy milliárd euróval többet sikerült megszereznie, és kedvezőbbek lettek a felhasználási feltételek is.

Orbán Viktor elmondta: azt javasolta a kormányfőnek, hogy a kompromisszum után fordítsanak nagyobb figyelmet az uniós pénzek felhasználására. Hozzátette: azt kérte a miniszterelnöktől, hogy a Brüsszelben pályázatot nyert magyar vállalkozók ne 25, hanem 50 százalékos előleget kapjanak a kormánytól, mert az uniós forrásokhoz csak jóval később juthatnak hozzá a nyertes cégek. A pártelnök úgy vélte: ez segíthetné a körbetartozások felszámolását.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a miniszterelnök nem utasította el a felvetést.

Az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor az MTI-nek nyilatkozva sikeresnek ítélte a megbeszélést, és jelezte, hogy a szabaddemokraták továbbra is azt tartják fontosnak, hogy Magyarország az európai modernizáció élére álljon.

A találkozón Hiller István (MSZP), Orbán Viktor (Fidesz), Kuncze Gábor (SZDSZ) és Dávid Ibolya (MDF) vettek részt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást