Az MSZP közelít, de a Fidesz vezet a Mediánnál

Infostart
2005. december 15. 07:51
Decemberben folytatódott az MSZP támogatottságának lassú növekedése, ám a Fidesz még így is 3 százalékkal előzi meg vetélytársát - derül ki a Medián december elején készült, a HVG-ben közzétett országos reprezentatív felméréséből.

A közvéleménykutató intézet december elején felvett adatai szerint a teljes népesség körében a Fidesz 35, az MSZP 32 százaléknyi szavazót tudhat maga mögött, a biztos szavazók csoportjában a fiatal demokraták 43, a szocialisták 40 százalékon állnak.

Novemberben a Fidesz a teljes népességben 6, a biztos szavazóknál 7 százalékkal előzte meg legnagyobb vetélytársát.

Az SZDSZ jelenleg a teljes népességben 4, a biztos szavazóknál 5 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A többi párt messze az 5 százalékos parlamenti küszöb alatt szerepel.

Új fejlemény, hogy míg az utóbbi két évben egyértelmű többségben voltak azok, akik szerint a Fidesz lenne a győztese egy most vasárnapi választásnak, mára kiegyenlítetté vált a két nagy párt győzelmi esélyének a megítélése.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Hann Endrével, a Medián ügyvezetõ igazgatójával
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást