Áder szerint vége a "trükközés időszakának"

Infostart
2005. december 14. 07:05
Fidesz megkezdi a költségvetés rendbetételét, ha hatalomra jut. Erről a Fidesz frakcióvezetője beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.

„A trükközés időszakát be kell fejezni” – jelentette ki Áder János. Hozzátette: nincs értelme folytatni, azokat a számviteli és költségvetési „trükköket”, amelyeket kifogásolt az Állami Számvevőszék, az Európai Bizottság és a Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet.

„Ha ezt nem tennék meg, akkor az ország nagyon drága árat fizet” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Áder János szerint a magas költségvetési hiány miatt Magyarország rövidebb futamidővel, magasabb kamattal kap hitelt. Emiatt több pénzt kell a kamatok törlesztésére fordítani, és kevesebb marad közcélokra.

A Hankook dél-koreai gumiabroncsgyártó cég magyarországi beruházásának állami támogatásáról a frakcióvezető azt mondta, hogy a kormány döntését nem készítették elő megfelelően.

Áder János emlékeztetett arra, hogy a Hankook 20 milliárd forintot kap 1.500 munkahely létesítéséhez, míg a Michelin 1,5 milliárd forintért 300 új álláshelyet hozott létre.

„Az aránytalanság több mint elgondolkodtató” – mondta a politikus.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Áder János a Hankook-beruházásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Áder János a költségvetés helyzetérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást