A Fidesz kiegészíti a munkahelygarancia-javaslatot

Infostart
2005. december 14. 13:57
Újabb pontokkal egészíti ki a Fidesz a munkahelygarancia-javaslatot a Gazdasági Konzultáció szakértőivel folytatott tanácskozás nyomán - közölte a párt elnöke.

Orbán Viktor elmondta: a szakértők azt javasolták, hogy az uniós pályázatokon nyertes kis- és közepes vállalkozások számára ne csupán növeljék az előfinanszírozás mértékét, de ezt a pénzt sikeres pályázat esetén azonnal fizessék ki.

A Hitelgarancia Rt. feltőkésítésével rendezni lehetne a kintlévőségek miatt a vállalkozók között folyó vitát már a bírósági eljárás előtt – tette hozzá.

Egy másik javaslat arra vonatkozott, hogy a vállalkozók az elvégzett munkáról a teljesítési igazolást azonnal kapják meg.

A pártelnök elmondta: szakértőik szerint a körbetartozások mértéke az eddig feltételezettnél lényegesen nagyobb, a 700-800 milliárd forintot is eléri, így a korábban jelzett 100 ezernél is jóval több munkahely fennmaradásáról kell gondoskodni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást