Az orvosi kamara visszautasítja a műhiba-vádakat

Infostart
2005. december 8. 11:21
Visszautasítja a Magyar Orvosi Kamara elnöke, hogy az egészségügyben elkerülhető hibákból fakadóan 3-6 ezer ember halt meg tavaly Magyarprszágon.

Ezt az adatot Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára becsült adatokra hivatkozva állította szerdán egy konferencián.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádiónak elmondta: megütközéssel fogadta az államtitkár szavait, és fogalma sincs, honnan vette az adatokat. Az ilyen kijelentések jelentősen rontják az egészségügy megítélését – tette hozzá.

A kamara elnöke úgy vélte: a rossz anyagi és technikai feltételek miatt valóban romolhat az egészségügy teljesítménye, de elfogadhatatlan, hogy egy döntéshozó rontja az ágazat hitelét, hiszen neki a helyzet javítása lenne a feladata.

Vádaskodás helyett a politika készíthetne például tisztességes 2006-os költségvetést – mondta Éger István.

Korábban az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára nemzetközi felmérésekre hivatkozva azt mondta, hogy orvosi hibák következtében többen halnak meg, mint közlekedési balesetben, mellrákban, AIDS-ben. Magyarországon mindezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem lehet, mert nincsenek erre vonatkozó felmérések – közölte Vojnik Mária egy szerdai országos konferencián.

Az Egészségügyi Minisztérium szerint leggyakrabban dokumentációs hiba okozza a sérülések és károsodások legnagyobb részét. Emellett gyakori ok a téves klinikai diagnózis, a fertőzés, a technikai hiba, valamint a gyógyszerek felírása, beadása során bekövetkező gyógyszerelési hiba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Éger Istvánnal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást