Sándor István 20 millió forintra pereli az államot

Infostart
2005. december 7. 10:48
Az InfoRádió értesülése szerint Sándor István nyugállományú rendőrtiszt 20 millió forint kártérítést követel majd az államtól az ellene indított eljárás és az előzetes letartóztatásban töltött hónapok miatt.

A Legfelsőbb Bíróság tegnap bűncselekmény hiányában az összes vád alól felmentette a Papa néven ismert tisztet.

Hegedűs László, Sándor István ügyvédje elmondta: a Legfelsőbb Bíróság (LB) ezzel megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét. Hozzátette: az LB több ponton is szabálysértőnek találta a másodfokú döntést.

Az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának volt magas rangú tisztjét azzal vádolták, hogy 1997-ben egy, az Energol-ügyben később megvádolt vállalkozóhoz kapcsolódó bűnügyben konstruált rendőri intézkedést hajtott végre, majd arról valótlan tartalmú rendőri jelentést készített.

Ahhoz nem kellett jogásznak lenni, hogy az ember tudja: lehetetlen vádat hoztak fel – mondta Sándor István az InfoRádióban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást