Orbán szerint százezreket veszélyeztet a kormány

Infostart
2005. december 7. 17:54
A Fidesz elnöke szerint a kormány gazdaságpolitikája több százezer családot veszélyeztet. Orbán Viktor azután beszélt erről, hogy a Fitch Ratings elsőrendűből a közepes sávba sorolta vissza Magyarország adósságkockázati besorolását.

Az ellenzéki párt elnöke a Gazdasági Konzultáció budapesti fórumán azt mondta: azokat fenyegeti veszély, akik devizában vettek fel lakossági hiteleket, hiszen a leminősítés miatti forintárfolyam-változás közvetlen kockázatként érinti őket.

A Fidesz elnök úgy vélte: nem az a baj, hogy rosszul működik a magyar gazdaság, hanem az, hogy a kormány nem tartja be a szavát.

A Fitch Ratings a folyamatosan rossz teljesítményt mutató költségvetéssel és a tartósan magas államháztartási hiánnyal indokolta döntését. A cég szerint valószínűtlen, hogy Magyarország 2010-ben csatlakozhat a monetáris unióhoz.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a döntés után azt mondta: Magyarország bátorítást kapott ahhoz, hogy a már megkezdett változtatások mellett átfogóbb reformokat is végrehajtson.

Az MSZP úgy vélte: egy hitelminősítő cég változtatott Magyarország besorolásán, a másik kettő ugyanolyan nagy intézet viszont nem, tehát bíznak abban a gazdaságpolitikában, amit a kormány folytat.

Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes szerint Orbán Viktor vagy elveszítette a józan ítélőképességét, vagy olyan dologban mond véleményt, amihez nem ért, vagy szándékosan rémisztgeti az állampolgárokat.

Kovács Tibor kitért arra, hogy a forint árfolyama a bejelentést követő néhány órás kismértékű ingadozás után visszaállt az azt megelőző szintre, a piac megítélése nem változott. A frakcióvezető-helyettes elmondta: az állampolgárok figyelmét már korábban felhívták az árfolyamtól függő devizahitelek kockázatára. Hozzáfűzte: az árfolyamáért elsősorban a jegybank monetáris politikája felelős.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló a Fidesz álláspontjáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Interjú Kovács Tibor szocialista frakcióvezetõ-helyettessel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Összefoglaló a Fitch leminõsítésérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást