Nem lesz négypárti egyeztetés

Infostart
2005. december 6. 08:30
Gyurcsány Ferenc kormányfő kedden délután egyeztet az Európai Unió költségvetéséről szóló brit javaslatról a kabinet tagjaival és szakértőkkel. A miniszterelnök nem kezdeményez négypárti egyeztetést, mert az "médiapolitika".

A miniszterelnök szerint először az európai ügyek hivatalának szakértői fejtik ki véleményüket, ezt követi majd a délutáni találkozó kormánytagokkal és szakértőkkel.

Gyurcsány Ferenc a közszolgálati rádiónak adott interjúban ugyanakkor kijelentette, hogy nem lesz négypárti egyeztetés, mert „időnként elviszi a figyelmet a napi médiapolitika a munkától".

Dávid Ibolya MDF-elnök hétfői parlamenti felszólalásában kifogásolta, hogy a kormányfő nem tájékoztatta a pártok vezetőit a Tony Blair brit kormányfővel folytatott tárgyalások előtt, illetve után. Gyurcsány Ferenc szerint ő ugyanazt mondta a brit miniszterelnöknek és a Visegrádi Négyeknek is, amit nyilvánosan közölt.