Emelkedhet a bébikötvény összege

Infostart
2005. december 6. 12:53
Az Országgyűlés szociális bizottsága támogatta azt a javaslatot, hogy az úgynevezett bébikötvény második és harmadik utalási összege 42-42 ezer forint legyen.

A testület támogatta azt a - szintén szabaddemokrata javaslatot - is, hogy a pénzintézetek nem maximum egy, hanem legfeljebb 0,5 százalékot vonhatnának le évente a számlákról jutalékként.

Mátrai Márta, a testület fideszes elnöke elmondta: döntöttek arról is, hogy a következő ülésen közös módosító indítványt fogadnak el, amely szerint a 18. évét betöltött fiatal a számlán összegyűjtött pénzt a többi között tanulásra, lakhatásra, vállalkozásra vagy a gyermekvállalás feltételeinek megteremtésére fordíthatja.