A magyar politika elutasítja a brit költségvetési javaslatot

Infostart
2005. december 6. 21:01
A magyar pártok és a kormány is elutasítja a britek európai uniós költségvetési javaslatát. A kabinet az utolsó pillanatig tárgyal, hogy emelkedjenek a kohéziós alapok.

A miniszterelnök kifogásolta, hogy a következő hétéves büdzsé kisebb lenne a jelenleginél, amelyet még 15 tagállamra terveztek. A felzárkózást szolgáló kohéziós alapok jelentősen csökkennének, ráadásul az önkormányzatok sem kapnának uniós támogatást az áfa-fizetéshez, ez pedig 20 százalékkal növelné költségeiket.

A brit tervnek vannak előnyei is: növekedne az épületek és a belső utak felújításának támogatása. Gyurcsány Ferenc szerint a javaslat támogatná a magyar fejlesztési politikát.

A Fidesz is ellenzi az uniós költségvetés bármilyen csökkentését. A Fidesz elnöke szerint Tony Blair brit miniszterelnök javaslata alkalmatlan arra, hogy megalapozza az új Európa hét évre szóló jövőjét.

„Európa megváltozott (…), ehhez nem ez a fajta költségvetés, hanem egy teljesen más szemléletű költségvetés kell. Tehát alkalmatlan ez a mostani költségvetés arra, hogy az újraegyesített Európa hét évre szóló jövőjét megalapozza” – jelentette ki Orbán Viktor.

Kuncze Gábor az SZDSZ elnöke szerint az új brit uniós költségvetési javaslat nem teremti meg a felzárkózás lehetőségét, és veszélyezteti az unió bővítését.

Tony Blair brit miniszterelnök elképzelései között 25 milliárd eurós büdzsécsökkentés, ezen belül az új tagállamoknak járó felzárkóztatási támogatások 10 százalékos mérséklése szerepel.

A javaslat nagyrészt kedvezőtlen fogadtatásra talált. A lengyel kormányfő elfogadhatatlannak nevezte az előterjesztést. A belga pénzügyek vezetője viszont úgy vélte: a terv nem túl ambiciózus, különösen a kutatási források terén. Hozzátette: megvárják az új tagállamok reagálását.

Tony Blair azt mondta: megérti, hogy az általa beterjesztett javaslatot sok ország nem fogadta kedvezően. Hozzátette: az új kelet- és közép-európai tagállamok nagyon szeretnék, ha még ebben az évben megszületne a megállapodás a büdzséről.

A brit javaslatról szerdán tanácskoznak a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó miniszterei, és ez lesz a fő kérdése a jövő heti uniós csúcsértekezletnek is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyurcsány Ferenc az EU-költségvetésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A brit költségvetési javaslatról - összefoglaló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Az SZDSZ az Uniós költségvetésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást